A Magyar Talajtani Társaság (MTT) 2025. március 21-én (péntek) országos figyelemfelkeltő kampánynapot szervez „TALAJ a talpad alatt” címmel a tavalyi eseményhez hasonlóan.
Ennek lényege, hogy felhívja a figyelmet egyik legfontosabb természeti erőforrásunk és nemzeti kincsünk, a termőtalajaink állapotára és fontosságára, a talajdegradáció jelentette komplex, a földrész és a bolygó lakosságát érintő problémákra. A Társaság talajtannal foglalkozó szakemberei a kampányba bekapcsolódó helyszíneken talajszelvényt ásnak ki és azokat az ország különböző pontjain délelőtt 10 órától bemutatják, leírják, mesélnek a talajról, annak működéséről és természetesen válaszolnak a megjelentek kérdéseire is.
Az esemény célja, hogy minél szélesebb társadalmi kört sikerüljön aktivizálni, ezért olyan oktatási és egyéb intézmények, cégek, kertbarátok, erdőjárók, lakóközösségek, baráti körök, szakigazgatási intézetek és mezőgazdasági termelők, gazdaságok, közmédiumok jelentkezését várják, akik fontosnak tartják a talajtani ismeretek népszerűsítését, ráirányítva a figyelmet a talaj fontosságára.
Az eseményre helyszínnel jelentkezni IDE KATTINTVA lehet.
A regisztrációs táblázat a folyamatosan bekapcsolódó HELYSZÍNEKKEL nyilvános, azt bárki megtekintheti információs jelleggel. Ha valaki résztvevőként csatlakozni szeretne az egyik helyszínhez, kérjük a helyszín kapcsolattartójával vegye fel a kapcsolatot.
Bővebb tájékoztató a Magyar Talajtani Társaság honlapján olvasható.
Felmerülő kérdés esetén a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen kérhető információ.
NAK / Sztahura Erzsébet